Fellebbezést nyújt be Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője, így másodfokon folytatódik az a per, melyet a miniszterelnöki megbízott indított Berecz Mátyás alpolgármester ellen személyiségi jogai megsértése miatt.
Az Egri Törvényszék első fokon, nem jogerős ítéletében elutasította Nyitrai Zsolt kereseti kérelmét, melyet Berecz Mátyás alpolgármester ellen nyújtott be személyiségi jogai megsértése miatt. A bíróság álláspontja szerint ugyanis az a bejegyzés, melyet az alpolgármester a közösségi oldalán tett közzé, nem meríti ki a jogsértés fogalmát.
Berecz Mátyás bejegyzésében- ellentétben a tényekkel, mely szerint Mirkóczki Ádám mulasztása miatt Egernek közel 130 millió forintot vissza kellett fizetnie az államkasszába- úgy próbálta beállítani a történteket, mintha azokért a polgármester helyett az országgyűlési képviselő lett volna a felelős. Mindezt tetézte azzal, hogy sértő megjegyzést tett Nyitrai Zsoltra.
A bíróság első fokon nem adott igazat az országgyűlési képviselőnek, aki fellebbezést nyújt be.
A mostani ítéletet egyébként információink szerint az Egri Törvényszék ugyanazon tanácsa hozta, mely 2018-ban kimondta, hogy szegregált oktatás folyt a gyöngyöspatai iskolában, amely hátrányosan érintette a roma diákok jogait. Ennek következményeként a fenntartó önkormányzatnak és a tankerületnek összesen 99 millió forint kártérítést kellett megfizetnie 60 roma diáknak és családjaiknak. Az ítélet országos felháborodást váltott ki, hónapokig foglalkozott vele a sajtó, egyebek mellett azért, mert a roma diákok a kártérítés helyett felajánlott oktatással, továbbképzéssel nem kívántak élni. A soha nem látott összegű kártérítés ugyanakkor csődközeli helyzetbe sodorta a gyöngyöspatai önkormányzatot. A téma annyira érzékenyen érintette a magyarokat, hogy még a nyolcadik nemzeti konzultáció kérdései között is szerepelt.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















