Lépjen kapcsolatba velünk

Pandémia – ingyenesen utazhatnak a szociális dolgozók

Vonat fulke nagy

Pandémia – ingyenesen utazhatnak a szociális dolgozók

Ez a cikk több, mint 5 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Újabb, a járvány elleni védekezésben részt vevő foglalkozási csoportoknak, mások mellett a szociális dolgozóknak biztosít ingyenes utazási kedvezményt a kormány egy szerdától hatályba lépett kormányrendelet szerint.

A Magyar Közlönyben már megjelent szabályozás értelmében ingyenesen, a menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe az országos, regionális, valamint a helyközi és a helyi személyszállítási közszolgáltatást azok a járvány elleni védekezésben részt vevők, akik szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgoznak.

Vonatkozik a kedvezmény azokra is, akiket a közszolgálati tisztviselőkről, a kormányzati igazgatásról, a honvédek jogállásáról szóló, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény alapján foglalkoztatnak.

A kedvezményt az érintettek egy a kormányhatározat mellékletében megjelentetett formanyomtatvány kitöltésével – a foglalkoztató által kiállított igazolással – és a személyazonosságuk igazolására alkalmas okmánnyal együtt vehetik igénybe.

A kormány a járvány második hullámában az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatóknak már november 11-től biztosította az utazási kedvezményt.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL