Lépjen kapcsolatba velünk

Mesés karácsonyi videót készített egy egri bábszínész páros

Mesés karácsonyi videót készített egy egri bábszínész páros

Ez a cikk több, mint 5 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szűcs Réka és Zádori Szilárd az egri Harlekin Bábszínház színészei Bélapátfalva lankáin készítették el mesés, karácsonyi videójukat.

Mint Szilárdtól megtudtuk, feleségével 8 éve dolgoznak Egerben bábszínészként és beleszerettek a városba. Olyannyira, hogy ebben az évben ide is kötötték az életünket, pontosabban Ostorosra, egy varázslatos kis házikóba.

Mint Szilárd fogalmaz:

Mindig arra törekedtünk, hogy valami újat, kedveset, szórakoztatót lássanak a hozzánk ellátogatók.

– A történetünk igazgató urunk, Éry-Kovács András bizalmával kezdődött, akinek hála feleségem és kollégám, Szűcs Réka rendezői-írói, jómagam pedig zeneszerzői feladatokat is kaphattunk. Így született meg a Pirosmalac, a Tancika Marcika, a Hüvelyk Matyi, a Csillagszemű juhász, a Bambi, a Motyó király birodalma, a Moll tündér álma és A három fenyőfa. 

Legutóbbi online bemutatása sajnos el kellett, hogy maradjon, de úgy gondoltuk szerzői kiadásban megosztunk belőle egy dalt, reménykedve, hogy melegséget és mosolyt tud varázsolni ebbe a zűrzavaros világba – tette hozzá Szilárd.

Mi úgy gondoljuk, hogy ezt a célt Réka és Szilárd elérte ezzel a videóval.

Ez is érdekelheti

Karácsonykor igyekszünk a legszebbé varázsolni a fenyőfát – mutatjuk a karácsonyfadíszek jelentését
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.