Lépjen kapcsolatba velünk

90 százalék feletti hatékonyságú az orosz Szputnyik V-vakcina

Szputnyik vakcina

90 százalék feletti hatékonyságú az orosz Szputnyik V-vakcina

Ez a cikk több, mint 5 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szentiványi Mátyás azt is elmondta, hogy az egyes korcsoportokban nem voltak különbségek a hatékonyságban. Az orosz vakcinának, amelyet az idősebb korosztályt érintően is vizsgáltak, csak alsó korhatára van és 18 év felett mindenkinek beadható – közölte az igazgató. 

Szentiványi Mátyás kifejtette: a Szputnyik V magyarországi engedélyezési folyamata november közepén kezdődött. Ennek során az OGYÉI-nél áttekintették a dokumentációt, szakértőket vontak be, megtekintették az oroszországi gyártóhelyet, és kérdéseket tettek fel a gyártónak. Minden kérdésükre kielégítő választ kaptak, így január 20-án engedélyezték az orosz vakcinát.Az OGYÉI főigazgatója azt is elmondta, hogy a közeljövőben az Európai Unióban is benyújtják a Szputnyik V engedélyezéséhez szükséges dokumentumokat. Várhatóan pár hónap alatt lezárulhat az uniós engedélyezési folyamat – tette hozzá.

Szentiványi Mátyás azt is elmondta, hogy

az OGYÉI már a kínai vakcinagyárat is megtekintette.

Meggyőződtek arról, hogy a gyár korszerű, modern, nagy mennyiségben és jó minőségben képes gyártani. Emlékeztetett továbbá, hogy a Sinopharm vakcina hatásmechanizmusa hasonló, mint a Magyarországon régóta használt influenza elleni oltásnak.

Forrás: Origo

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL