Komlósi Csaba (volt LMP, jelenleg független) és Keresztes Zoltán (Momentum) az Egri Történetek legutóbbi podcastjában beszéltek városházi intrikákról, az egri összefogás kudarcairól. A frakciójukból (Egységben a Városért Egyesület) kilépett képviselők megpróbáltak kiutat találni ebből a zűrzavaros politikai pofozkodásból. Mint elhangzik: Eger egy különösen rossz példa az ellenzéki összefogásra, melyben főszerepet játszik a polgármester személye, akit – ma már belátják -hiba volt elindítani…
A beszélgetés során a két kilépett politikus elmondta, hogy távozásukra akkor került sor, amikor végleg kiderült:
Mirkóczki Ádám a veszélyhelyzet adta felhatalmazását sorozatban meghozott egyszemélyi döntésekre használta, miközben igazi és valóságos egyeztetésekre is volt lehetőség.
Ezzel az önkényes magatartásával azonban kérdésessé tette legfontosabb céljukat: azt, hogy az önkormányzati választások megnyerése után pozitív változásokat érjenek el a városban, ám ez nem sikerült.
Az első meglepő és igen különös döntése az volt a polgármesternek – tették hozzá – , amikor kijelentette: kilép a pártjából, és mostantól független lesz!
„Mostantól független leszek…”
Komlósi emlékeztetett: egy többpárti összefogás eredményeként győztek, és így nyerte el a pozícióját Mirkóczki is.
Világossá vált, hogy ezzel a lépéssel becsapta a frakciót, és ami ennél is fontosabb, azokat az egri választókat, akik voksoláskor figyelembe vették azt is, mely pártok vannak a koalícióban.
És akkor egyszer csak kijelenti, hogy mostantól független, így nem is politizál, csak a „városért dolgozik”. Ez átverés – mondta a képviselő.

Jellemző, hogy a nyári hónapokban, amikor mindenki strandra járt, és alábbhagyott a járvány, a városvezetőnek akkor sem jutott eszébe összehívni a közgyűlést. Nem zavarja őt az sem, hogy egyébként az Országgyűlés most is ülésezik, de ő kihasználva jogosítványát, lényegében egymaga hoz döntéseket. Így váltotta le alpolgármesteri tisztségéről Mirkóczi Zitát, miután hazudott egy lemondó dokumentum meglétéről, még ha joga is volt végül ezt megtennie.
Ahogyan mindezt intézte, az tűrhetetlen volt számunkra
– sorolta tovább a polgármester különös döntéseit Komlósi és Keresztes.
A beszélgetés során kiderült, sajnos a dolgok ezt követően sem változtak: Mint elmondták, ekkor jelezniük, demonstrálniuk kellet, hogy nem azonosulnak Mirkóczkival és „csapatával”, ezért kiléptek a frakcióból. Így tisztább szituációt teremtettük – tette hozzá Keresztes.

És mit csinál a polgármester?
Egyébként pedig, ha a rendkívüli jogrendben a forrásokról is egyedül dönt, mert a javaslatokat figyelmen kívül hagyja, és csak a kötelező feladatokat vállalja, akkor ahhoz nem kell közgyűlés, se önkormányzat, elég egy hivatal – vélekedtek a képviselők.
Egyszerűen megmagyarázhatatlan, miért nem küzd, lobbizik a polgármester a városáért a nehéz gazdasági körülmények idején, miért nem dolgozik a helyzet javításáért, mint például Székesfehérvár fideszes polgármestere? Mindeközben egyeztetések nélkül takarékoskodik, a saját személyes belátása szerint nyírbálja meg a kulturális kiadásokat, von össze bizottságokat pár tízezer forint megspórolása miatt, miközben túlzó és indokolatlan módon tízmilliókkal támogatja a nem túl nagy nézettségű városi televíziót, vagy az EVAT-ot – fejtette ki Komlósi a beszélgetés során.
A polgármester egy különös magatartásáról is szó volt a beszélgetés során. A Senator Ház eladásának felvetésére vagy a színházigazgatói kinevezéssel kapcsolatos álláspontjával kapcsoltban nagy hanggal és bombasztikus bejelentésekkel élt, amit felkapott az országos sajtó, így nyilatkozhatott napokon át a médiában. Sokat szerepel, aztán kivár, majd pedig visszavonul, de ez már nem kap olyan nagy nyilvánosságot, végül nem változtat semmin, ám annyit elér, hogy ő legyen a főszereplő – tették hozzá a kiugrott képviselők.

Eger nem ezt érdemli
Egyvalamit azonban be kell látnunk, az összefogás kialakításakor azt gondoltuk, egy országosan ismert szóvivő segíthet közös céljaink elérésében, így szinte kívülről hoztuk be Mirkóczkit, bízva abban, hogy együtt eredményesen dolgozhatunk majd. Erre hirtelen független lett, illetve egyszemélyes vezetést valósított meg.
Mondhatnom tehát, hogy mi tévedtünk, és megérdemeltük mindezt, ez igaz is lenne, Eger azonban nem ilyen vezetőt érdemel!
– mondta Komlósi.
A közelgő 2022-es választások kapcsán elhangzott az is, hogy sokan sokfelé tekintgetnek, építik magukat, vagy éppen pártjukat, ám közben Egerrel nem történik semmi.
Bátran kijelenthetjük, hogy Eger országosan az ellenzéki együttműködés legrosszabb példáját mutatja meg, hiszen a pártok összefogása egy dolog, de a legfontosabb szerep a benne politizáló személyekre hárul, rajtuk múlnak a dolgok. Egerben legalábbis ez a kísérlet nem sikerült
– vélekedtek.
Az ellenfél mögött is választók állnak
És még valami – tette hozzá Komlósi Csaba -, úgy gondolom, hogy nem lehet a politikai ellenfelekel olyan hangnemben beszélni, mint gyakran a városvezetés teszi. Nem lehet az ellenzéket levegőnek nézni, mert nem ezt ígértük. Lehet vitatkozni Oroján Sándorral, a Fidesz-KNDP frakcióvezetőjével, de soha ne felejtsük el, hogy mögötte is szavazók állnak, az az egri aktív szavazók 40 százaléka, amikor tehát őt támadjuk, gondoljunk az egriekre is, akik együtt és békében szeretnének élni, dolgozni ebben a városban.
Az Egri Történetek podcastját IDE KATTINTVA hallgathatja meg.
Frissítés!
Az Egri Történetek Facebook bejegyzését közben városunk két alpolgármestere, Minczér Gábor és Farkas Attila is megtalálták, akik némi irónia kíséretében kommentálták az elhangzottakat.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













