Lépjen kapcsolatba velünk

Helyreállítják a Tetemvár utcai emlékművet

T2

Helyreállítják a Tetemvár utcai emlékművet

Ez a cikk több, mint 5 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mint közismert, múlt hét szombaton egy ismeretlen elkövető megrongálta a Tetemvár utcai emlékművet, melyet a Török-Magyar harcokban elesett katonák tiszteletére állíttatott az Egri Fertálymesteri Testület még 2019-ben. A károk helyreállításának költségeit, – mely több százezer forintba is kerülhet – a testület, mint az emlékmű készíttetője vállalta magára. A helyrehozatalhoz Oroján Sándor, a körzet önkormányzati képviselője egyhavi tiszteletdíjának felajánlásával járul hozzá. A rekonstrukció mellett a több vitát is kiváltott felirat ügyében is történnek majd lépések a továbbiakban.

Az emlékmű egyik oldalán magyar, a másik oldalán pedig török nyelven írt felirat látható.

„A halott katona nem ellenség. Tisztelgünk a keresztény hősi halottak előtt.”

Egy hiteles fordító közreműködésével ezt a szöveget fogalmazták meg törökül és tüntették fel az obeliszk másik oldalán.

A török felirat nagyon megosztó kritikákat kapott. Voltak, akik elfogadták és voltak olyanok is, akik felháborodtak: többen ellenezték, hogy miért kell a török katonákra hősként tekintenünk.

Berecz Mátyás képviselő szerdai, sajtónyilvános beszámolóján arról beszélt, hogy az önkormányzat elítéli a rongálást. A történelmi eseményeket és a múltunkat tisztelnünk kell – tette hozzá.

Hál’ Istennek az egriek összefogtak és az önkormányzat megtette a szükséges intézkedéseket. A rendőrség lakossági bejelentés alapján indította el az eljárást. A következő lépés az lesz, hogy az önkormányzat feljelentést fog tenni.

– tájékoztatta az Eger Híreket Berecz Mátyás.

Hozzátette –mindenféle szakmai és technikai segítséget megadnak, hogy minél hamarabb helyreállítsák az emlékművet. Turkológusokkal is felvették a kapcsolatot a szövegezésért, ugyanis céljuk, egy olyan felirat megalkotása, amely sem magyar, sem török szemszögből nem sértő vagy bántó.

A rekonstrukció költségeit az Egri Fertálymesteri Testület vállalta magára. Várkonyi György Olivér főkapitány kiemelte:

Az ilyen fajta tetteket elítéljük. Miután ezt az obeliszket a Cifra-sánc negyed állította körülbelül három évvel ezelőtt Mandák Attila kezdeményezésére, ezért a továbbiakban az Egri Fertálymesteri Testület feladata a rekonstrukció kivitelezése.

A főkapitány hozzátette: „Bizonyos emberek nem tudnak vitázni és nem tisztelik mások véleményét. Sajnos ezek szerint nem tudják másképpen kifejezni a nemtetszésüket és azt hiszik, hogy egy öt kilós kalapáccsal meg lehet oldani az élet nagy gondjait. Pedig ez nem így van!”

A tájékoztatón jelen volt Oroján Sándor, az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője, a körzet önkormányzati képviselője, aki felajánlotta segítségét, mindemellett szorgalmazta térfigyelő kamerák telepítését is az érintett területen.

Én a magam részéről egy havi tiszteletdíjammal járulok hozzá a helyreállításhoz. Azt gondolom, hogy itt egy szörnyű vandalizmus történt. Semmilyen szempontból nem elfogadható egyik emlékmű megrongálása sem Magyarországon.

– nyilatkozta portálunknak Oroján Sándor.

Korábban írtuk

Már keresik a Tetemvár utcai emlékmű rongálóját – videó
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL