Lépjen kapcsolatba velünk

Dávid vs. Góliát 1 : 0 – pert nyert a Facebook ellen, állítja Toroczkai László

Mark zuckerberg screenshot 20200630195255 1 original 560x313 cover

Dávid vs. Góliát 1 : 0 – pert nyert a Facebook ellen, állítja Toroczkai László

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke úgy fogalmazott, az ítélet részben világhírnek számít, hiszen egyrészt vissza kell állítani az oldal eredeti állapotát a követőkkel együtt.

Toroczkai László az ATV Start című műsorában azt állította, hogy pert nyert a Facebookkal szemben, és 100 millió forintos sérelemdíjat kért, mivel az elmúlt két év alatt több állampolgár kapott olyan értesítést, hogy veszélyes személynek minősül, ha róla információt akar megosztani. Ezen a listán pedig terroristák, tömeggyilkosok vannak, holott ő háromszor megválasztott polgármester – jegyezte meg.

Toroczkai László (középen)

Toroczkai László elmondta: volt próbálkozás önálló közösségi oldalra is, de milliárdok és algoritmusok kellenek egy saját közösségi média létrehozására. Megjegyezte, hogy magánemberként nagyon jól el lenne Facebook nélkül, de politikusként nem tud, hiszen a közéletet rendkívül erősen befolyásolja. Elárulta,a letiltással nagyon komoly versenyhátrányba kerültek, nem 100 millió forintos, hanem több milliárdos kárt okozott nekik a Facebook.

Úgy fogalmazott, az ítélet részben világhírnek számít, hiszen egyrészt vissza kell állítani az oldal eredeti állapotát a követőkkel együtt, valamint 100 millió forintos sérelemdíjat kell fizetni – mondta. A 100 millió forint egy részéből olyan alapítványt akar majd létrehozni, amellyel olyan fejlesztőket támogat, akik politikától független közösségi médiát akarnak létrehozni. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL