Az elmúlt hetek eseményeit nem lehet másként értékelni, mint hogy Brüsszel megtámadta Magyarországot – hangzott el a Kormányinfón.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter felhívta a figyelmet, hogy noha a helyreállítási alapról már megegyeztek, a gyermekvédelmi törvény elfogadása után ez megtorpant. Emiatt kell lépni, és a népszavazási kérdésekkel meg lehet erősíteni Magyarország pozícióit – tette hozzá Gulyás Gergely. Legutóbb a migráció ügyében is a 2016-os népszavazással meg lehetett akadályozni a kötelező kvóták meghatározását. Most is az egyetlen eszköz, ha a magyar nép foglal állást – mondta el. A referendum valamikor télen következhet. A kormány úgy döntött, a pályázatokat kiírja, és ki is fogja fizetni. A költségvetésben 4,3 százalékos gazdasági növekedés szerepel az idei évre, de a kormánynak van reménye, hogy ennél jóval magasabb legyen. Mint ismert, 5,5 százalékos GDP-növekedésnél kaphatnák vissza a gyermeket nevelő családok az idei évre befizetett személyi jövedelemadójukat, de a politikus jelezte: egyelőre nem tudni, hogy mit eredményez majd a 4. járványhullám Magyarországon.

Koronavírus
Újabb 15 fő esetén igazolták az új koronavírus-variánst, ebből 14 delta és egy gamma mutáns – hangzott el a Kormányinfón. Eddig összesen 23 esetben mutattak ki mutációt. Gulyás Gergely azt mondta, a szakemberek véleménye szerint a delta variáns terjedése sokszorosan gyorsabb és agresszívebb, mint a korábbiak. Ez ellen az oltás a hatékony védelem, ezért oltassa be magát mindenki – kérte. Augusztus elsejétől fel lehet venni a harmadik oltást is, hat oltóanyag közül lehet választani. Közös feladat a védekezés és közös feladat, hogy ne keltsünk pánikot az oltások ellen. Mindegyik hatékony, de a delta variáns ellen nem olyan hatékony – mondta a miniszter. Elhangzott az is, hogy a kormány egyelőre nem tárgyalta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, hogy az egészségügy mellett a gazdaság szempontjából fontos területeken is legyen kötelező a védőoltás felvétele. A helyzetet viszont már most is komolyan kell venni, több európai országban robbanásszerűen nő a megbetegedések száma. A magasabb átoltottság miatt nálunk ez jöhet később, lehet lassabb, és lehet alacsonyabban a csúcsa, de nem fogjuk tudni elkerülni – jelentette ki Gulyás Gergely.
Pegasus
Az, hogy milyen eszközöket használ a titkos információszerzésnél a magyar állam, nem nyilvános adat – hangzott el kérdésre válaszolva. Törvény szabályozza a titkos információgyűjtést, ha ezt betartották, akkor nem történt jogsértés – szögezte le a miniszter. Annak, hogy ez milyen eszközzel történik, nem lényeges, a belügyminiszter tájékoztatása szerint csak törvényesen gyűjtenek információkat a titkosszolgálatok – mondta Gulyás Gergely. Jelezte azt is, hogy erről nem esett szó a kormányülésen, hisztériakeltés zajlik.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












