A koncert formája a szokásos: ismert vendégművészek közreműködésével, kifejezetten erre az alkalomra hangszerelt populáris darabokat adnak elő. A helyszín viszont rendhagyó: idén a Márai Központban lesz a Szimfonik Lájk. Interjú.
Az augusztus 20-i programról Szabó Sipos Mátét, az Egri Szimfonikus Zenekar karmesterét kérdeztük.
– A koncert formája a szokásos: ismert vendégművészek közreműködésével, kifejezetten erre az alkalomra hangszerelt populáris darabokat adunk elő. Ezeken a koncerteken általában a popzene a domináns, de ezúttal némi jazz – annak is a populárisabb változata -, illetve sok latin, sőt sanzon muzsika is bekerül a repertoárba, köszönhetően sztárvendégeinknek: Elsa Valle, Micheller Myrtill és Kocsis Tibor közreműködésének. Utóbbit egyébként már tavaly is szerettük volna elhívni a közös munkára, akkor sajnos még nem ért rá.

Elsa Valle kubai születésű, de Magyarországon élő, fantasztikus hangjáról és kirobbanó előadásmódjáról híres énekesnő! Zenei stílusát nagyban meghatározza a tradicionális kubai éneklés, azonban az improvizatív kortárs zenei irányzatokat is magába foglalja. A szakmai elismeréseken túl a világszerte ismert Buena Vista Social Club zenészeivel is egy színpadon énekelhetett, és olyan közönség fogadta szívébe zenéjét, akiknek Estremeno, Santana és Al di Meola is zenélt.
Micheller Myrtill hazánk egyik első számú jazzénekesnője. Az Artisjus-díjas énekesnő azonban nemcsak dzsessz-sztenderdeket, vagy francia sanzonokat énekel, hanem szimfonikus zenekarokkal is rendszeresen fellép: meghívást kapott többek között a Macedón Nemzeti Filharmonikusokhoz, itthon pedig az Óbudai Danubia Zenekarral adott szimfonikus koncertjét az MTVA is közvetítette a Müpa nagyszínpadáról.
Kocsis Tibor, az X Factor második szériájának győztese, aki, mondhatjuk, szinte hazajön, hiszen Egerben végzett a főiskolán. 2013-ban Irány az élet! című dalával és albumával övé lett Az év pop-dance slágere, a Transilvanian Music Awards-on. Új holnap című szólólemeze megkapta a Szenes Iván Művészeti Díjat, melyet az X-faktor döntőjében is hallhatott a közönség.
– Miért pont ők jönnek ezúttal?
– Augusztus 20-a rendkívül kiemelt esemény mindenhol az országban. Az énekesek elfoglaltak, főleg egy olyan nehéz év után, mint amit mögöttünk hagytunk. Most végre lehet szabad téren ünnepelni. Több név is volt a talonban, és kerestük kik azok, akikkel meg tudjuk valósítani a közös terveinket.
– Az időpont a szokásos: augusztus 20-a, 20 óra. Viszont a helyszín ezúttal változott, a koncert a Márai Központban lesz.
– Sajnálatosnak tartom, hogy az az igényes koncert, amelynek a tőlünk származó alapötlete szerint is a Dobó téren van a helye, nagyközönségnek, a tűzijáték környezetében, most a zenekar hibáján kívül valamelyest a perifériára szorult. A szimfonikus zene találkozik a könnyűzenével a programunkon, ami a sztárokkal közreműködve minden korosztálynak szól, a népszerű slágerek szimfonikus átirattal szólalnak meg. Amikor a szervezéshez hozzákezdtünk, még szigorúbb járványügyi szabályok voltak életben, és úgy volt, hogy tűzijáték sem lesz. Ettől függetlenül a Márai Központban is felemelő lesz az alkalom, és csodás dallamokkal várunk mindenkit a nemzeti ünnepen.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












