Tizenhárom növendék és tanárnőjük Osztermayerné Bóta Enikő Rita nem kevesebbre vállalkozott, minthogy 24 órán keresztül szinte non-stop szolfézs órát tartanak az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában. Idén második alkalommal döntöttek a rendhagyó tanórák mellett, most a covid járvány sarkallta őket, így próbálják „bepótolni” az elmaradt órákat és a közösségi élményeket. Örömzene ez a javából, bátran mondhatjuk, hiszen ott járunk, fogattunk és tényleg az öröm látszott a részvevők arcán.
Kedden 11 órakor kezdődött és egészen szerda 11 óráig tartanak a rendhagyó szolfézs órák az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában, pontosabban 45 perces etapokban tanulnak, aztán szünet következik. Az akciót tavaly tartották meg először, akkor mindösszesen 5-en vettek részt a programon, kedden viszont 13-an álltak rajtvonalhoz ezúttal is Osztermayerné Bóta Enikő Rita vezetésével – mesélte Szabó Csenge a kezdeményezés ötletgazdája.

Gulyás Lászlót, az iskola igazgatóját is rendhagyó módon kérték meg az esemény engedélyezésére – a diákok saját kórusművet írtak a kérésükről, amit aztán az év végi vizsga alkalmával elő is adtak.

A részvevő növendékek mindegyike zenei pályára készül innen is a lelkesedés a 24 órás próbatétel iránt, amin énekelnek, mini koncertet adnak a hangszerükön, kottáznak, vagy zenét hallgatnak majd.

Este hétkor viszont, Osztermayerné Bóta Enikő Rita tanárnő korábbi tanítványai is csatlakoznak majd hozzájuk és az örömzenéléshez, de a közönség sem marad zene nélkül. Az iskola előtt délután öt órakor és este tízkor is láthatják, hallhatják majd a fiatalok minikoncertjét.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

























