Lépjen kapcsolatba velünk

EH sztori – 50 éves a Wigner – videó

EH sztori – 50 éves a Wigner – videó

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egy iskola, amely immár évtizedek óta meghatározó szereplője a szakképzésnek Heves megyében. Egy iskola, amely folyton megújulva tudott magas színvonalú munkát végezni egy gyorsan változó korban. Ezért ha kellett, egy egész emeletet húztak a meglévő épületre, csak hogy helyet adjanak a számítógép termeknek. Egy iskola, amit sokáig csak egyszerűen GMSZ-nek ismertek a városban. Egy iskola, amely mára beteljesítette Wigner Jenő özvegyének a név felvételekor elhangzott mondatát: átvitte a nevet és az azzal járó szellemi örökséget a 21. századba. Ötven éves a Wigner. 

Sokat látott és tapasztalt pedagógusok, egykori növendékek, mai diákok, a város és a fenntartó egyház képviselői, és nem utolsósorban a Magyar Honvédség magas rangú tisztjei ünnepeltek együtt csütörtökön Egerben. Az egykori GMSZ több fenntartó és név váltáson átesve, most a Hit Gyülekezete működtetésével, büszkén viseli a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum,

Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium nevet. De, ahogy arra Busák István igazgató az ünnepségen rámutatott: nem feltétlenül a név a fontos. Sokkal inkább a szaktudás és szellemiség, amit itt kapnak a diákok. Az igazgató szavai szerint a Wigner küldetése ma fontosabb, mint valaha: felkészült, a társadalom számára hasznos, és az egyén boldogulása tekintetében eredményes szakemberek képzése. 

Az iskolát egyébként a 2020-ban vette át a Hit Gyülekezete. Abban az évben már új profilként jelen volt a honvédelmi képzés az iskolában, a 2021-es tanévtől pedig egy gimnáziumi osztály is elindult. Oroján Sándor, a egri közgyűlés fideszes képviselője szerint üdvözlendő, hogy Egerbe visszatért az évtizedek óta hiányzó honvédelmi képzés, mert haza addig van, ameddig meg tudjuk védeni, és ebben mostantól a wigneres diákokra tevékenyen számíthat az egész ország.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak EH sztori kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL