Szombaton délután Egerbe látogatott Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke, aki bár elsőre nem találta el a rendezvény helyszínéül szolgáló Dobó tér nevét, szerencsére volt, aki kisegítgette.
Szombaton mérsékelt érdeklődés mellett tartott utcafórumot Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke és Berecz Mátyás, a párt ellenzéki előválasztásra delegált egri jelöltje. A kiemelt rendőri biztosítás már a fórum előtt érzékelhető volt, hiszen számtalan egyenruhás biztosította a környéket, akiknek ezúttal néhány igazoltatáson kívül sok dolguk nem akadt.

A lezseren kigombolt ingben és fehér tornacipőben megjelenő Gyurcsány Ferenc beszédének elején máris a közönség segítségét kérte, ugyanis hiába volt centiméteriekre Dobó István szobrától, a város legismertebb köztéri alkotásától, elsőre nem jutott eszébe hová szervezték az utcafórumát.
Miután az első sor a segítségére sietett, az elnök beszélt arról, hogy szerinte miért ideális jelölt Berecz Mátyás, szólt Orbán Viktor politikájáról, kettejük egymáshoz viszonyított kapcsolatáról, a FIDESZ-ről, bankokról, a bajba jutott devizahitelesek problémájáról, kamupártokról, és egy kicsit az állatvédelem fontosságáról is.
Beszélt arról is, hogy szenvedélyesen szereti a hazáját, de mást tart szerethetőnek ebben a hazában, mint azok, akikkel nem ért egyet a politikában.
Elmondta továbbá, hogy szenvedélyes szeretet van benne, és ezért szeretné, ha ezen az úton együtt tartanának Dobrev Klárával és Berecz Mátyással.

Nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy a kudarcosan induló ellenzéki előválasztás már az első napon technikai gondokba ütközött. Véleménye szerint külső támadás érte az informatikai rendszert, amit hétfőre fognak majd helyreállítani. Ez némileg ellentmond az Országos Előválasztási Bizottság korábbi magyarázatának, akik a leállást a „hatalmas sikernek” tulajdonították. Azaz véleményük szerint annyian akartak egyszerre szavazni, hogy azt nem bírta a rendszer.

A pártelnököt csak egy rövid időre sikerült kibillenteni a szerepéből, amikor a Dobó tér egyik ismert alakja, a magát csak Bélaként bemutató, szemlátomást illuminált állapotban lévő hajléktalan férfi igyekezett kérdezni a pártelnököt. Gyurcsány először próbált vele kommunikálni, de ennek a közjátéknak inkább azzal vetettek véget a rendezők, hogy Bélát elkísérték az utcafórum helyszínéről. Gyurcsány Ferencet ezután már az sem zavarta meg beszédében, hogy egy fiatalokból álló társaság „Csak a FIDESZ!” felkiáltással kelt át a rendezvény helyszínén.
Az utcafórum második felében kérdezni is lehetett a pártelnöktől. A kérdések nagyobb része meglepő módon a rendezvényt biztosító, „rendező” feliratos, zöld láthatósági mellényt viselő résztvevőktől rendezőktől érkezett, de a közönség soraiból is kapott néhány kérdést az elnök, melyekre igyekezett a tőle megszokott teátrális stílusban, és kimerítő részletességgel válaszolni.
Az esemény végén a már hagyományosnak számító közös fotózásra is lehetőség nyílt Gyurcsány Ferenccel.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














