A Civil Összefogás Fórum Vérbe fojtott szabadság címmel indítja útjára vándorkiállítását az Őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulója alkalmából, hogy együtt emlékezzünk a közelmúlt e sötét és véres időszakára. A kiállítást bemutató kamion kedden érkezik Egerbe.
2006. szeptember 17-én a rendszerváltás óta nem látott méretű tüntetéssorozat vette kezdetét, miután kiszivárgott Gyurcsány Ferenc az MSZP zárt, balatonőszödi frakcióülésén elmondott beszéde: az Őszödi beszéd. A még aznap kirobbant tüntetés-sorozatra a rendőrség diktatúrákat idéző módon reagált: a megfélemlítő akcióknak több mint 200 súlyos civil sérültje volt.

Ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA szóvivője a vándorkiállítás budapesti megnyitójánn hangsúlyozta:
azért jött létre a kiállítás, hogy emlékeztessék az embereket a 2006-ban történtekre, a békés tüntetések leverésére,azokra a napokra, amelyek a magyar történelem legsötétebb napjai közé tartoznak.
Gaudi-Nagy Tamás, a NJSZ ügyvezetője úgy vélekedett, hogy az elmúlt ötven év legvéresebb karhatalmi erőszakja valósult meg 2006 szeptemberében és októberében.

A vándorkiállítás, amelyet egy kamion rakterében rendeztek be, országjáró körútja során több mint 20 településen lesz látható október 23-ig.
A kamion szeptember 21-én, kedden az Érsekkert Klapka György utcai kapujához érkezik, amely 15:00-20:00 óra között ingyenesen lesz látogatható.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













