Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Emma

Sötét
Fény

Töklámpásfaragó versenyre várnak Felnémeten

Töklámpásfaragó versenyre várnak Felnémeten

Töklámpásfaragó versenyre várnak Felnémeten

Ez a cikk több, mint 2 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az elkészült művekből kiállítás nyílik, a legjobbakat díjazzák is.

– A presszótulajdonos, Esztári Tímea feljében született meg a gondolat, civil kezdeményezésre jött létre – mondta el az Eger Hírek érdeklődésére Felnémet önkormányzati képviselője, a Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület elnöke. Bódi Zsolt hozzátette, egyesületük örömmel csatlakozott a szervezőkhöz, jó, hogy Felnémeten mindig történik valami érdekes.

– A versenyre bárki nevezhet, ahhoz nem kell felnémetinek lenni.

-Igen, a verseny nyitott, ezért is hirdettük meg a Facebookon is, várjuk a jelentkezéseket. Zsűritagoknak viszont olyanokat kértünk fel, akik már sokat tettek Felnémetért. Vágnerné Anikó, a Felnémet Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Jeles Teréz festőművész és Fekete János, az egykori Derűs Alkony Nyugdíjas Egyesület volt elnöke azok, akik elbírálják idén az alkotásokat.

– Az első három helyezett kap díjat?

– Igen, és különdíjak is lesznek az egészen biztosan színvonalas mezőnyben. Örülünk, hogy évről-évre egy nívósabb, ötletesebb, színesebb alkotások kerülnek zsűrizésre. Ez már a harmadik ilyen verseny. Örülünk annak is, hogy a töklámpások mindig sértetlenül maradnak kint az utcán, így a gyerekek és felnőttek örömére mindig sokáig gyönyörködhetünk még bennük.

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL