Lépjen kapcsolatba velünk

2020 képekben – az elmúlt év legemlékezetesebb egri és környékbeli pillanatai – 5. rész

D2I8848

2020 képekben – az elmúlt év legemlékezetesebb egri és környékbeli pillanatai – 5. rész

Ez a cikk több, mint 5 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger és a térség életében idén júliusban egy új fejezet kezdődött az M25-ös út átadásával. Emberemlékezet óta nem történt ugyanis ilyen léptékű közlekedésfejlesztés a térségben, aminek hozományaként nyártól már 4 sávon közlekedhetünk Eger és az M3-as autópálya között. Az idei őszelő – köszönhetően annak, hogy éppen egy könnyítési fázisban voltunk a járvány két hulláma között -, egyáltalán nem mondható, hogy unalmasan telt a város utcáin. Kapásból kaptunk egy időben elcsúsztatott Utcazenészek Versenyét, amit Ábry Zoltán főszervező kis túlzással a szakadékból rántott vissza a járványhelyzet idején, ami olyan jól sikerült, hogy egy rendezvényből mindjárt kettő is lett, köszönhetően annak, hogy a VINO Kóstoló Ünneppel együtt bonyolították le azt, az egriek nem kis örömére. De kijutott a nyárra az izgalmaakból is. Egy darabig úgy tűnt, hogy a polgármester egyszemélyes döntése nyomán a Senator-házról lemond az önkormányzat, amit végül sikerült megakadályozni.

A nyár első hónapja a Senator-ház tervezett eladásától volt hangos Egerben. Június 26-án jelentette be Oroján Sándor, az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője, hogy a Senator-ház városi tulajdonban maradásáért online petíciót indítottak el annak érdekében, hogy a 300 éves épület továbbra is városi tulajdonban maradjon. A frakcióvezető szerint az épület azzal került veszélybe, hogy Mirkóczki Ádám a koronavírus-járványt kihasználva visszaélt jogkörével, és egymaga, csendben határozott arról, hogy ezt az épületet, az egriek vagyonát áruba bocsájtja. Az októberi közgyűlésen viszont kiderült, hogy a polgármester visszakozott a kérdésben, így a Senator-ház maradhat továbbra is városi tulajdonban.

Július 20-án átadták az M25-ös autóút még hiányzó, déli szakaszát. Az Egert az M3-as autópályával összekötő út két ütemben épült meg, és mintegy 50 milliárd forintba került. Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője történelminek nevezte az átadás napját. Mint fogalmazott: évtizedek óta köztudott, hogy a megyeszékhely és a főváros közötti gyorsforgalmi összeköttetés megteremtése a feltétele annak, hogy Eger és környezetének fejlődése léptéket válthasson. Hozzátette – míg a baloldali kormányok csak ígérgettek, addig most Magyarország Kormánya és Orbán Viktor támogatásával sikerült megvalósítani a régi álmot, összekötni Egert az autópályával. Az út használata péntektől éves megyei matricával 5200 forintba kerül, és egészen 2022. január 31-ig marad érvényes.

Bár a koronavírus-járvány alaposan felforgatta Ábry Zoltán főszervező naptárát, de mint a legtöbb programszervező, egészen a kezdetektől fogva bízott abban, hogy az idei évben nem maradnak el a rendezvények. Sajnos menet közben a vírus sok managerszámítását felülírta, de Ábry Zoli tizenkilencre lapot húzva október elejére, egy teljesen átlagos, ám időjárás szempontjából jó eséllyel még éppen vállalható hétvégére időzítve rendezte meg a város egyik legforróbb rendezvényét, az Utcazenészek Versenyét. Az idei rendhagyó évben az Utcazenészek Versenye a nyár kezdete helyett október első hétvégéjén került megrendezésre, és vele egy időben zajlott a VINO Kóstoló ünnep is, mely a Dobó téren kapott helyet.

Folytatjuk!

Fotók: Nemes Róbert

Ez is érdekelheti

2020 képekben – az elmúlt év legemlékezetesebb egri és környékbeli pillanatai – 4. rész
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Galéria kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL